Hogy a budapesti román nagykövetség, illetve a kulturális intézet elegáns helyszínt keresett Románia december elsejei nemzeti ünnepének tiszteletére rendezett fogadásra, abban semmi kivetnivaló nincsen. A politikának gyakran a diplomácia a megjelenési formája. Alföldi Róbert mérhetetlenül cinikus módon megállapodott a román kulturális intézettel, hogy nagyvonalúan átengedi nekik az évfordulóra a Nemzeti Színházat. A botrány kitört. A vélemények fölhabzottak, árjuk elöntötte a színigazgatót, aki levegőért kapkodott. És tegnap késő este visszavonta a megállapodást. Románia ünnepelt, és ünnepelni is fog minden december elsején. Ez az ő szempontjukból rendben is van.
De mit gondolt Alföldi? Magyarország mit ünnepeljen? Azt, hogy elvesztette területének kétharmadát? Hogy Erdély területén színmagyar városok váltak mára román többségűvé? Egyetlen ország nemzeti színháza sem arra való, hogy más népek állami ünnepeinek elegáns hátteréül szolgáljon. Ezt Alföldi saját magától nem tudta? Sejthette, hogy ha megteszi ezt a gyalázatosságot, a következő lépés az lesz, hogy a Nemzeti előtt fognak tüntetni ellene, hogy húzzon el. Húzzon el azokhoz, akiknek az érdekeit képviseli. A románokhoz nem érdemes dörgölőznie, mert őbennük elég erős a nemzeti öntudat ahhoz, hogy egy ilyen alakot megvessenek.
Mi volt ez a gusztustalan felajánlkozás Alföldi Róbert részéről? Bosszú, amiért nem volt képes olyan műsortervet összeállítani, amely helytállt volna önmagáért? Érdekes, a románok tudják, hogy legnagyobbjaikat, főleg a bukaresti Nemzetiben, időről időre műsorra kell tűzni. Alföldi erről nem hallott semmit? Azt hiszi, hogy ő idehaza azt tehet, amit csak akar? Miért adta oda a Nemzetit alázatosan és gyáván a számunkra szomorú évfordulóhoz? Mit mondott volna azon a fogadáson? Hogy „de jó, hogy elvesztettük az ország kétharmadát?” Vagy „úgyis annyi gondunk volt Erdéllyel”? Röhögcsélt volna? Vicceket mesélt volna? Bemutatót tartott volna a románoknak a szolganépek lélektanáról? Tószt után megkérte volna a hozzá legközelebb álló román diplomatát: „Ugyan lenne olyan kedves föltörölni velem a padlót?” Miért éppen a Nemzetit ajánlotta föl? Miért nem rögtön a Parlamentet? Mert nincs hozzá hatalma?
Alföldi Róbertnek nem a Nemzeti élén, hanem egy multkulti varietében a helye. Ott önmegvalósíthat. Ha nem lépett volna vissza gyalázatos fölajánlásától, a Nemzeti Színházat december elseje után nyugodtan átkeresztelhettük volna Nemzeti Nyilvánosháznak. Türelmünket már az is próbára tette, amikor Medgyessy koccintott az országcsonkolásra a Kempinskiben. Alföldi akciója viszont már provokáció volt. Az volt éppen a célja, hogy kiváltsa azokat a reakciókat, amelyek után cinikusan vigyoroghat a kamerákba: hát ilyenek ezek mind! Nacionalisták! Fáj nekik, hogy Kolozsváron még mindig renoválás alatt van a Mátyás-szobor! Elsírják magukat a csucsai kastélynál, meghatódnak Léda nagyváradi házának láttán! Mert szemetek! Magyarok!
Alföldi Róbert most visszalépett. Kár, hogy nem egyúttal a Nemzeti színigazgatói posztjáról is.
forrás: Magyar Nemzet Online
Ugyanerről egy másik kiváló írás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése